Gyülekezetünk története: 

 A Dunakeszi Független Baptista Gyülekezet 2006-ban Michael Carney amerikai misszionárius pásztor és családja alapította, az Andrásik család segítségével. Első Istentiszteletek Márciusban voltak a Misszionárius lakásában, majd az első hivatalos Istentisztelet Április 2-án a Madách utcában egy bérelt üzlethelyiségben folytatódott. Egy évvel később a Carney család visszaköltözött az Egyesült államokba. A szolgálatot a Debreceni Biblia Baptista Gyülekezet által kiküldött és felavatott pásztor, Andrásik Ervin és családja vette át. 2007 tavaszán a Gyülekezetnek sikerült vásárolni egy saját helyiséget a Fő út és János utca sarkán található épületben, ahol a Gyülekezetünk jelenleg is találkozik. 2009-ben a Debreceni Gyülekezettel közösen saját énekeskönyvet készítettünk, mely konzervatív keresztény hit énekeket foglal magában. Azóta is, gyülekezetünk fő célja nem változott, hogy az evangélium terjedjen. 2015-ben egy újabb missziót indítottunk Biatorbágyon, mely jelenleg is folyamatban van. Csodálatos látni azt hogy milyen jó az Úr! 

 Milyen a Dunakeszi Független Baptista Gyülekezet? 

  •  Családias légkör 
  •  Praktikus Biblia-tanítás 
  •  Érdekes események 
  •  Barátságok 
  •  Mindenki egyenlő 
  •  Minden látogató egy Szent Bibliát kap ajándékba 

Úgy hisszük, hogy egy gyülekezet számára az a legfontosabb, hogy felkészítse az embereket az örökkévalóságra! 

Írott anyagaink: Különböző írott füzeteink, például a "lépések sorozat" mely 43 lépésből áll, rengeteg témát lefedve a keresztény élettel kapcsolatban. További Biblia tanulmányozó könyveink vannak, amik a Szent Bibliára alapozva nagyon hasznos tartalommal bírnak minden ember számára, az élet minden témáját érintve. Ezek az iratok ingyenesen elvihetőek Gyülekezetünkből. Hang és Videó-felvételeink: Folyamatosan bővülő hangfelvételek, videofelvételek kölcsönözhetők díjmentesen. Ez nagyszerű lehetőség arra, hogy Isten igéjét akkor is hallgasd amikor otthon vagy, családoddal, barátaiddal megoszd. Ha nincs még Bibliád, vagy szeretnéd egy kedves barátodat, rokonodat megajándékozni, akkor látogass meg bennünket és egyet ajándékba adunk!

A gyülekezetünk

Alkalmaink:
                          Vasárnap: 10:00 | 17:00
                               Szerda: 18:30
 © Copyright 2006-2022 Dunakeszi Független Baptista Gyülekezet. Minden jog fenntartva. 2120 Dunakeszi, Fő út 103/B. dfbgyulekezet@freemail.hu
Az oldalt a Webnode működteti
Készítsd el weboldaladat ingyen!